A jövő tanárait ünnepelték: átadták a Zirzen Janka-ösztöndíjakat a Szegedi Tudományegyetemen

TISZA HÍRCENTRUM | Cikk feltöltve:

| , rovat
Zirzen Janka Ösztöndíj SZTE
Fotó: Tisza Hírcentrum

A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) november 3-án, kedden a Rektori Hivatal Dísztermében tartotta meg a Zirzen Janka Ösztöndíjprogram ünnepélyes díjátadóját. Az SZTE Junior Akadémia által koordinált kezdeményezés célja, hogy kiemelkedő támogatást nyújtson a tanár- és pedagógusképzésben részt vevő, a hivatásuk iránt elkötelezett hallgatóknak.

Az ünnepséget Prof. Dr. Gellén Klára oktatási rektorhelyettes nyitotta meg, aki beszédében külön köszöntötte a programot gondozó SZTE Junior Akadémia vezetőit, Prof. Dr. Badó Attila elnököt és Dr. Újvári Edit igazgatót. A rektorhelyettes felidézte a névadó, az első hazai tanítónőképzőt 1869-ben megalapító Zirzen Janka történelmi érdemeit, majd a jelenkor kihívásairól is beszélt.

Kiemelte, hogy a felgyorsult, mesterséges intelligenciával átszőtt világban a pedagógusoknak hatalmas felelősségük van abban, hogy a technológia ne elszigetelje a diákokat, hanem a közösségépítés és a személyes, élményalapú oktatás kerüljön előtérbe. Köszöntőjében a rektorhelyettes megköszönte a pályázatok elemzőinek és elbírálóinak munkáját, a hallgatókat pedig biztatta, hogy jövőre is pályázzanak az ösztöndíjra.

Fotó: Tisza Hírcentrum

A rektorhelyettes lapunknak hangsúlyozta, az egyetem stratégiai célja, hogy stabilan biztosítani tudják a magas színvonalú pedagógus-utánpótlást a dél-alföldi régió, például Békés megye iskolái számára.

„Ez az egyik fontos stratégiai cél, hiszen mi tudományegyetemként, gyakorló iskolákkal rendelkező intézményként egyik fontos célkitűzésünknek tartjuk azt, hogy a pedagógusképzési területnek széles palettáján segítsük és támogassuk az elkötelezett, hivatásukat szívvel-lélekkel szolgálni kívánó pedagógusokat” – fogalmazott.

A 2023 őszén indult Zirzen Janka Ösztöndíjprogram felmenő rendszerben működik; míg a kezdetekkor félévente 50 hallgató nyerte el, a mostani tanévben már 200 tehetséges diák részesül az elismerésben. A sikeres pályázók havi nettó 100 ezer forintos – egy öthónapos félév során összesen félmillió forintos – juttatást kapnak, amelyre egészen a diplomaszerzésig minden félévben újra jelentkezhetnek. Az SZTE a saját forrásaiból a jövőben is garantálja a sikeres ösztöndíjprogram folytatását, folyamatosan segítve ezzel a tanári pályát választó tehetségeket.

Zirzen Janka Ösztöndíj SZTE
Fotó: Tisza Hírcentrum

TOVÁBBI CIKKEK