Több mint negyven produkció lép színpadra a 24. Országos Táncjáték Fesztiválon az Erzsébetligeti Színházban

TISZA HÍRCENTRUM | Cikk feltöltve:

| rovat
Országos Táncjáték Fesztivál
Fotó: Pexels.com

November 7-én és 14-én rendezik meg a 24. Országos Táncjáték Fesztivál – Koreográfus Versenyt az Erzsébetligeti Színházban a Táncpedagógusok Országos Szövetsége szakmai programjaként – közölték a szervezők.

Az idei programban több mint negyven produkció szerepel. A fellépők 7 és 38 év közötti korosztályt képviselnek, és az ország számos pontjáról – többek között Budapestről, Debrecenből, Szegedről, Veszprémből, Miskolcról, Oroszlányból és Nyergesújfaluból – érkeznek a rendezvényre.

A fesztivál színpadán a klasszikus balettől a kortárs táncig terjedően különböző műfajú, rövidebb és hosszabb dramatikus táncművek láthatók.

Közösségi élmény és személyiségfejlődés a tánc által

Török Jolán, a fesztivál ötletgazdája kiemelte: a művészeti nevelés kiemelten fontos számára, és célul tűzte ki, hogy a gyerekek már egészen kicsi koruktól megismerjék és élvezzék a közösséghez tartozás örömét.

„A tánc összetett művészeti forma, amely fejleszti a kreativitást, formálja a személyiséget, és olyan közösségi élményt ad, amely hosszú távon is meghatározó lehet a fiatalok életében” – fogalmazott az ötletgazda.

Török Jolán hozzátette: a táncban egyszerre van jelen a zene, a mozgás, a színpadi kifejezés és az alkotás.

„Ez az összetettség hívja elő a kreativitást, és ezért gondolom azt, hogy a táncnak különösen fontos szerepe van a művészeti nevelésben” – hangsúlyozta.

Hatfős szakmai zsűri és koreográfusi díj

Az előadásokat egy hatfős zsűri értékeli, amely neves táncművészekből, valamint egy drámapedagógusból áll.

Idén a fesztiválhoz koreográfusverseny is kapcsolódik, így a szakmai zsűri az előadások mellett a színpadi alkotói munkát külön is értékeli, és koreográfusi díjat is átad a legjobbaknak.

MTI

TOVÁBBI CIKKEK