Címke: vádemelés

  • Vádat emeltek egy illegális preparátorműhelyt működtető férfival szemben

    Vádat emeltek egy illegális preparátorműhelyt működtető férfival szemben

    Vádat emeltek egy illegális preparátorműhelyt működtető férfival és az állatok egy részét számára átadó társával szemben – tájékoztatta a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség szóvivője az MTI-t.

    Saághy Flóra közölte, az egyik vádlott évek óta preparátorként dolgozott. A vádirat szerint lakóhelye környékén rendszeresen gyűjtötte az elhullott, védett és fokozattan védett állatokat, jellemzően madarakat, de másoktól is átvette azokat.

    Ilyen példányokat vádlott társa – egy madárvédő civil szervezet munkatársa – is gyakorta adott neki, annak ellenére, hogy nem rendelkezett az ehhez szükséges előzetes hatósági engedélyekkel.

    A törvénysértő módon megszerzett állatokat ezután a tanyáján a vádlott kipreparálta. A kitömött egyedeket rendszerint online hirdetésekre jelentkező vevőknek értékesítette, de a madárvédő civil szervezetnek is juttatott.

    A férfinél tartott házkutatáskor nagyszámú kész és félkész állati preparátumot, valamint több száz madártetemet is találtak. Együttes természetvédelemi értékük meghaladta a 21 millió forintot. A vádlott által illegálisan megszerzett egyedek teljes természetvédelmi értéke megközelíti az 50 millió forintot – írták.

    A madárvédő civil szervezet munkatársánál tartott kutatás alkalmával a rendőrök egy vadászfegyvert és két pisztolyt, valamint félezernél is több, azokhoz tartozó töltényt találtak, amelyek tartására a vádlottnak nem volt engedélye.

    A járási ügyészség a vádlottakkal szemben egyebek között természetkárosítás bűntette, valamint lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntette miatt emelt vádat. Ügyükben a Szegedi Járásbíróság dönt – tudatta a szóvivő.

    MTI

  • 18 év fegyházat kapott a férfi, aki megfojtott egy 81 éves jánoshalmi asszonyt

    18 év fegyházat kapott a férfi, aki megfojtott egy 81 éves jánoshalmi asszonyt

    Elítélte a szegedi táblabíróság kedden azt a férfit, aki éjszaka otthonában meggyilkolt egy idős jánoshalmi asszonyt 2023 nyarán, a vádlottat jogerősen 18 év fegyházbüntetéssel sújtották.

    A Szegedi Ítélőtábla a jelenleg 26 éves férfit nyereségvágyból, a bűncselekmény elhárítására idős koránál vagy fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettében mondta ki bűnösnek. A férfi nem bocsátható feltételes szabadságra.

    Az bíróság döntésével helybenhagyta az ügyben első fokon eljáró Kecskeméti Törvényszék ítéletét.

    Az ítélet szerint a vádlott 2023. június 17-én késő este egy családi rendezvényen alkoholt és drogot fogyasztott, majd elhatározta, hogy egy közelben lakó, általa látásból ismert idős, mozgásában korlátozott 81 éves asszony otthonából jut értékekhez. Az egyik ablakon mászott be az épületbe, a zajra az idős nő felriadt, és megpróbált felkelni az ágyából, ám a vádlott kétszer ököllel fejen ütötte, megharapta felkarját, majd a pozíciójából adódóan a védekezésre már szinte teljesen képtelen sértettet két kézzel megfojtotta. A férfi ezután értékek után kutatott a házban, és végül az áldozata 50 ezer forint értékű televíziójával távozott.

    Az asszony holttestét hajnalban szomszédja találta meg. A vádlottat – egy kamerafelvétel és tanúk vallomásai alapján – három óra alatt azonosították és elfogták, az otthonában tartott házkutatás során megtalálták az áldozat tévéjét is.

    A vádlott az eljárás során elismerte az idős asszony bántalmazását, de azzal védekezett, távozásakor még élt az áldozat, akit más ölhetett meg.

    Nagy Erzsébet tanácsvezető bíró a döntés indoklása során kifejtette, az első fokon eljáró törvényszék helyesen következtetett a vádlott bűnösségére, cselekményét is a jogszabályoknak megfelelően minősítette. Egyértelmű, hogy a vádlott meg akarta ölni az idős, ágyban fekvő, nehezen mozgó asszonyt, amikor hosszú időn át fojtogatta – hangsúlyozta a bíró, hozzátéve, a büntetés lényeges enyhítésére nem láttak lehetőséget.

    MTI