Élő hagyományok és régi mesterségek népesítették be a makói skantzent

TISZA HÍRCENTRUM | Cikk feltöltve:

| rovat
Fotó: Makó Város Hivatalos Oldala

A hagyományőrzésé és a kézműves mesterségeké volt a főszerep a József Attila Múzeum skanzenjében, ahol a Mesterségek Napja alkalmából találkozhattak az érdeklődők a régi, sok esetben már kihalófélben lévő mesterségek művelőivel.

A rendezvényen a látogatók közelebbről is megismerkedhettek a generációról generációra öröklődő tudással. A skanzenben többek között kaskötő, tojásfestő, csuhéfonó és fafaragó mesterek mutatták be fogásaikat. A program nemcsak passzív szemlélődésről szólt: az érdeklődők maguk is kipróbálhatták a különböző kézműves technikákat, emellett megtekinthették a múzeum gazdag néprajzi gyűjteményét és egy különleges lámpáskiállítást is.

A Mesterségek Napja idén a Kulturális Örökség Napjával is kiegészült, így az ellátogatók ezen a napon ingyenesen járhatták végig a múzeum valamennyi kiállítását.

A szervezők és az intézmény dolgozói szerint az ilyen rendezvények kulcsfontosságúak a helyi értékek megőrzésében, hiszen a hagyományok csak akkor maradnak igazán élők, ha megismerjük, továbbadjuk és közösen éljük át őket.

Fotó: Makó Város Hivatalos Oldala
Fotó: Makó Város Hivatalos Oldala
Fotó: Makó Város Hivatalos Oldala
Fotó: Makó Város Hivatalos Oldala
Fotó: Makó Város Hivatalos Oldala
Fotó: Makó Város Hivatalos Oldala
Fotó: Makó Város Hivatalos Oldala
Fotó: Makó Város Hivatalos Oldala
Fotó: Makó Város Hivatalos Oldala

Forrás: Makó Város Hivatalos Oldala

TOVÁBBI CIKKEK