Nem habozott egy pillanatig sem, azonnal cselekedett az a hódmezővásárhelyi tűzoltó százados, aki szabadidejében vett észre egy füstölő, majd lángra kapó személygépkocsit Szegeden. Koncz János gyors és szakszerű beavatkozásának köszönhetően sikerült megfékezni a tüzet a hivatásos egységek kiérkezése előtt.
A napokban egy szegedi áruház parkolójában kezdett el füstölni, majd égni egy parkoló autó motortere. Szerencsés véletlen volt, hogy a közelben tartózkodott Koncz János tűzoltó százados, a Hódmezővásárhelyi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság munkatársa, aki civilben sem fordította el a fejét.
Porral oltóval kezdte meg a mentést
A százados a helyzetet felismerve azonnal értesítette a katasztrófavédelem tevékenységirányítási központját, majd az áruházból kért egy porral oltó készüléket, amellyel haladéktalanul megkezdte a motortér oltását.
A közeli szegedi laktanyából percek alatt kiérkező hivatásos egységek egy vízsugárral fejezték be a munkálatokat, visszahűtve az izzó motorteret és a felforrósodott alkatrészeket. A gyors reakciónak köszönhetően a tűz nem terjedt át az autó utasterére vagy a szomszédos járművekre.
Az eset ismét megmutatta: a tűzoltói hivatás nem ér véget a szolgálati idő lejárta után, a segítőkészség és a határozott fellépés civilben is jellemzi az egyenruhásokat.














